Ambrogio

A Sevillai borbélyban Bartolo inasát Ambrogionak hívják. Néma szereplő a kolozsvári Magyar Opera előadásában. Hogy mi az eredete e különös névadásnak a darabban, azt talán a leginkább Rossini librettistája, Cesare Sterbini tudná megválaszolni, vagy ha nem, akkor Beaumarchais maga, a polihisztor, aki, hírhedt kertészként bizonyára fölényesen meg is válaszolná, ha ő találta volna ki a nevet. De nem ő volt az.

Inkább csak szögezzük le, hogy az olasz eredetű Ambrogio (vagy Ambrosio) név jelentése nemes egyszerűséggel hallhatalant, örökkévalót jelent, a görök mitológia az Istenek táplálékának jelentését is hozzáteszi. Kertészetileg amúgy, a latin “Ambrosia artemisiifolia”, a parlagfű tisztes növénytani megnevezése. “Egyik legismertebb gyomnövényünk, mezőgazdasági és humánegészségügyi kártétele rendkívül jelentős”, így fenyeget a tudományos leírás.

De most, hogy botanikából Ambrogiot kibeleztük - avagy dramaturgiailag hitelesítettük -, térjünk a mondani- és mutatnivalóra.

Peti Tamás Ottóval, az Ambrogiot szereplő kollégámmal, gyakran üldögéltünk a Sevillai próbák szünetében a kellékasztalnál, megbeszélve a tennivalóinkat, szándékokat. Pici - Ottónak ez a beceneve -, csendben matatva az asztalon heverő kellékeket, a belőle áradó nyugtató közvetlenséggel, mindig sikerült elvonnia a figyelmem a készülő előadás körüli feszültségekről, mert ilyenkor kötelezően, sőt, építő jelleggel, mindig van némi feszültség.

A képen látható helyzetet reprodukáltuk egyik előadás előtti lejáró próba végén is Marosvásárhelyen, ahol az előadás 2022. November 27-én vendégszerepelt. Ugyanígy ültünk a már előadásra beállított kellékasztalnál, Pici az orvos székében, a rendező a páciens oldalán, és amint beszélgettünk, egyszercsak észrevettük a levélpecsét alját, amellyel a darabban, makrancos Rosinánk hetykén pecsételi szerelmes üzenetkéit: “Kolozsvári Országos Nemzeti Színház”. Középen a magyar korona. Döbbenet. Mindketten hallgattunk először. Ilyen múzeális értékű tárggyal játszunk mi vígoperát?

“Erre kéne vigyázni”, szólalt meg aztán Pici. “Vajon a kellékesek tudják, hogy ez mi?”, kérdeztem én, aztán megláttam a cinezést a réznyelen, igen, ezt csakis a kellékes renoválhatta valamikor, gondoltam magamban.

… ilyen részletei vannak egy produkciónak, ilyenekből lesz az előadás a kolozsvári Magyar Operában. Ereklyék parlagon, mondanánk, de amelyeknek a hétföznapias színházi használata az örökkévalóságnak szolgálnak. Csendben, mint Ambrogio.